A nyílt programok mindenki számára hozzáférhetők.

Havi rendszerességgel hirdetünk szemináriumot, workshopot, tréninget az előre jelzett igényeknek megfelelően. E továbbképzésekre általában olyan cégek, szervezetek ügyfélszolgálati vezetői, munkatársai jelentkeznek, amelyek ügyfélszolgálata kisméretű és így a belső képzés gazdaságosan nem megoldható, a már kiképzett csapatba néhány új munkatársat akarnak beilleszteni, de az is előfordul, hogy tesztelik a program alkalmasságát belső képzéseik számára. A nyílt programok általános ügyfélpanasz-kezelési problémákkal foglalkoznak, a résztvevők a gazdaság eltérő területeiről érkeznek, eltérő tapasztalatokkal és előképzettséggel rendelkeznek. Éppen ezért vagy ennek ellenére közöttük rendkívül aktív párbeszéd és eszmecsere alakul ki. A résztvevők sokat tanulhatnak egymástól, megismerkedhetnek több érdekes, a náluk alkalmazottól eltérő megoldással.


A tervezett programok megtekinthetők itt.